Inhalt

Tanári stábunk önfejlesztése PDF Nyomtatás E-mail

 

Tanári stábunk önfejlesztése

 

Rogers-tréning

Carl Rogers, a humanisztikus pszichológia meghonosítója fontos örökséget hagyott ránk. Nyomdokaiba lépve nem felejthetjük tanítását: a pedagógus elsőszámú eszköze a tanulás megkönnyítésében a saját személyisége. Különböző eszközöket, módszereket, megközelítéseket használunk lelki egészségünk karbantartásához, például évente három-négy alkalommal Rogers-tréningen veszünk részt. Ez minden tanár számára (a szigorúan vett óraadókat kivéve) kötelező az iskolában. Ez a rogersi jellemzők célzott gyakorlásának egyik terepe. Az évet ezzel kezdjük és zárjuk, a tanév folyamán pedig egyszer vagy kétszer (általában karácsonykor és tavasszal) azért gyűlünk össze szakavatott külsős trénerekkel, hogy érzékenységünket növelve, egymásra figyelésünkben gazdagodva kilépjünk a mindennapok szorításából. Olyan mélyebb, a napi élet lüktetésében nem megvalósítható mentális, gondolati és érzelmi megállások ezek a pillanatok, amikor összegződésre hívjuk intenzív élményeinket. A nem mindennapi egyeztetés szintjén a gyerekekről, a munkánkról, egymásról osztjuk meg gondolatainkat, érzéseinket. Konfliktusaink is felmerülhetnek, örömeinket is közzé tudjuk tenni, művészeti kalandozásokat is tudunk végezni ekkor. Ebben a közegben kimondhatóvá válnak kétségeink, vágyaink, fájdalmaink és örömeink. Egymásból gyűjtünk energiát, egymásra támaszkodunk. Dr. Draskóczy Magdi és Dr. Nagy Kati pszichológusok két éve segítik – az utóbbi időben önkéntesként – munkánkat.

 

 Szervezetfejlesztő tréningek

Dr. Goda Gyula szervezetfejlesztő önkéntes munkájával segít bennünket. Évente kétszer találkozunk, egyszer a tanév közben, egyszer pedig három napra nyáron az Őrségben.  A november és február közé eső időszakban elsősorban az egymásra hangolódás, és az adódó belső konfliktusaink feltárása, rendezése, az akut munkánkból adódó feszültségek célzott megoldása zajlik. A nyári alkalmak esélyt adnak nagyobb ívű, általánosabb, iskolánk stratégiáját meghatározó együttlétre. A Gyula által felkínált legújabb szervezetfejlesztő módszerek tesznek képessé minket arra, hogy a Rogers Iskola elveihez leginkább illeszthető szervezeti struktúrát, stratégiát, missziót meghatározzuk, és az emberi és anyagi erőforrásokat optimálisan tervezzük meg. Ezt az izgalmas elméleti és gyakorlati munkát sok önismereti és csoportépítő gyakorlat teszi kellemessé.

 Hospitálás

A tanári minőségbiztosítási rendszerhez tartozik, hogy tanáraink párokba szerveződve segítik egymás munkáját. Emellett rendszeresen hospitálunk egymás óráin. Ez a két, párhuzamosan futó program, a heti egy két-három órás stábmegbeszélés, valamint a tréningek elegendő személyes élményt biztosítanak számunkra ahhoz, hogy a munkánk egymáshoz kapcsolódó részeit nagyfokú egymás iránti bizalomra tudjuk építeni. Ez a bizalom teszi lehetővé, hogy hibáinkból tanuljunk, hogy új, kreatív utakat próbáljunk ki, hogy folyamatos innovációval keressük a hatékony (tárgyi és pszichológiai értelemben vett) tanulás segítésének útját.

 
< Előző   Következő >
design by Lev , inspiration from i-cons