Inhalt
| Kapcsolat a szülőkkel |
|
|
|
Kapcsolat a szülőkkelA szülők szerepe az iskolában A szülők szerepe hosszú éveken átváltozóban volt a Rogers Iskolában, míg mára a Középiskolában talán ki tudtuk művelni egy mind a két fél számára megfelelő együttgondolkodási formát. Az iskola életének kezdetén a szülők – igaz akkor még a nagyon kicsi 1-2 osztályos gyereküket kisérve – napi szinten jelen voltak az iskolában. Ők készítették a padokat, ők szervezték az ünnepek egy részét, az ő munkájuk díszítette a termeket. Ahogy nőtt az iskola és a gyerekek – úgy változott a szülők szerepe is. Minél kevesebb évet töltenek körünkben, annál kisebb (természetesen) kötődésük, miközben a tizenéves korosztály éppen hogy nem vágyik a szülők aktív jelenlétére. Így a középiskolai évekre már a távolabbi, főleg konfliktusok, megoldandó problémák köré csoportosulnak találkozóink. Találkozások, kapcsolattartásFontos számunkra, hogy ciklusonként minimum egyszer találkozzunk a szülők közösségével. Ez szülői esteken realizálódik, ahol elvi és gyakorlati összefoglalót is kapnak az iskolai életünkről. Ezeken az alkalmakon a diákokat is szívesen fogadjuk, bár (természetesen) nem nagyon élnek a lehetőséggel. Évente kétszer rendezünk szaktanári fogadónapot, de tanáraink egyébként is megtalálhatók szülői megkeresésre. Működik az e-mail hálózat, ez a napi szintű kapcsolattarás elsődleges formája. A szülők támogatása A szülők nagy segítséget nyújtanak tárgyi környezetünk gazdagításában. Az iskolai felszerelés egy részét ők adták össze, ki-ki azzal támogatva az iskolát, amire éppen szükség volt (hűtőgép, kanapé, magnó stb.). A „kis kérés - nagy kérés” listát folyamatosan bővítve és aktualizálva, sok olyan számunkra fontos tárgyhoz jutunk hozzá, ami egyébként egy-egy családnál útban lenne. Ugyanakkor a szülők alapítványi hozzájárulása nélkül nem tudnánk megvalósítani programunkat. |
| < Előző | Következő > |
|---|







